Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Libertadores-kupa: a Flamengo kikapott a magaslaton, három csapat százszázalékos – KÖRKÉP

Keddtől csütörtökig rendezték meg a Libertadores-kupa csoportkörében a harmadik forduló mérkőzéseit…

(Photo by Gaston Brito Miserocchi/Getty Images)

A Libertadores-kupa harmadik fordulójában az eddigi százszázalékos három csapat a harmadik mérkőzését is megnyerte, és kilenc ponttal vezeti a csoportját, így mindannyian közel kerültek a továbbjutáshoz.

A 2013-as győztes Atlético Mineiro a harmadik fordulóban az uruguayi Penarol ellen diadalmaskodott 3-2-re a duplázó Gustavo Scarpa főszereplésével, így a brazil csapat továbbra is magabiztosan vezeti a G csoportot. Nem hibázott az argentin River Plate sem, amely legutóbbi győzelme alkalmával 2-1-re verte idegenben a paraguayi Libertadot, a csapat fiatal tehetsége, Franco Mastantuono pedig az első gólját szerezte a sorozatban. A meglepetésre hibátlan Bolívar újabb skalpot gyűjtött be, a bolíviai együttes ugyanis a La Paz-i magaslaton 2-1-re legyőzte a végső győzelemre is esélyesnek tartott Flamengót, így ötpontos előnnyel vezeti a csoportot a rióiak előtt.

A Rubro-negro fiaskóját leszámítva a brazil csapatok sikeres játékhetet zártak, hiszen a hibátlan “kakasok” mellett több együttes is javítani tudta korábbi kisiklásait. A sorozatot 2020-ban és 2021-ben megnyerő Palmeiras az első fordulós döntetlenje után már a második meccsét nyerte meg, amikor egy nagy meccsen 3-2-re diadalmaskodott az ecuadori Independiente del Valle ellen, így hét ponttal áll csoportja élén. A Sao Paulo ugyancsak Ecuadorból vitte el a három pontot a Barcelona SC ellen, így Jonathan Calleriék három meccsről hat ponttal bírnak. Az első két meccse elvesztése után a Grémio az argentin Estudiantes La Plata elleni idegenbeli sikerrel, míg a Botafogo a perui Universitaro de Deportes hazai legyőzésével szerezte meg első pontjait, ám egyelőre mindkét csapat sereghajtó a maga négyesében.

Ugyanakkor a címvédő Fluminense egyetlen győzelem mellett már másodszor játszott döntetlent, így a rióiak csak öt pontot gyűjtve egy-egy ponttal előzik meg csoportjuk élén a chilei Colo-Colót és a paraguayi Cerro Portenót. Még ennél is szorosabban áll a C és a D jelű négyes, ezekben a csoportokban ugyanis az első és az utolsó helyezettet mindössze két pont választja el egymástól. Előbbi négyesben jelenleg a chilei Huachipato, utóbbiban pedig a kolumbiai Atlético Júnior áll az élen, de gyakorlatilag egy kör alatt minden a feje tetejére állhat – ezekben a csoportokban értdekelt az említett Grémio és Botafogo is.

A csoport:

Cerro Porteno (paraguayi) – Fluminense (brazil) 0-0
Colo-Colo (chilei) – Alianza Lima (perui) 0-0

A csoport aktuális állása

Standings provided by Sofascore

 

B csoport:

Cobresal (chilei) – Talleres Córdoba (argentin) 0-2
Barcelona SC (ecuadori) – Sao Paulo (brazil) 0-2

A csoport aktuális állása

Standings provided by Sofascore

 

C csoport:

Huachipato (chilei) – The Strongest (bolíviai) 0-0
Estudiantes La Plata (argentin) – Grémio (brazil) 0-1

A csoport aktuális állása

Standings provided by Sofascore

 

D csoport:

Atlético Júnior (kolumbiai) – LDU Quito (ecuadori) 1-1
Botafogo (brazil) – Universitario de Deportes (perui) 3-1

A csoport aktuális állása

Standings provided by Sofascore

 

E csoport:

Bolívar (bolíviai) – Flamengo (brazil) 2-1
Palestino (chilei) – Millonarios (kolumbiai) 3-1

A csoport aktuális állása

Standings provided by Sofascore

 

F csoport:

Independiente del Valle (ecuadori) – Palmeiras (brazil) 2-3
Liverpool Montevideo (uruguayi) – San Lorenzo (argentin) 1-0

A csoport aktuális állása

Standings provided by Sofascore

 

G csoport:

Atlético Mineiro (brazil) – Penarol (uruguayi) 3-2
Caracas (venezuelai) – Rosário Central (argentin) 1-1

A csoport aktuális állása

Standings provided by Sofascore

 

H csoport:

Libertad (paraguayi) – River Plate (argentin) 1-2
Nacional (uruguayi) – Deportivo Táchira (venezuelai) 2-1

A csoport aktuális állása

Standings provided by Sofascore

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!