Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Xavi levélben köszönt el szeretett klubjától!

Mint arról mi is beszámoltunk, Xavi mégsem marad a nyártól az FC Barcelona alkalmazásában. A katalánok korábbi ikonikus játékosa ahogyan az ilyenkor szokás, a csapat Sevilla elleni, utolsó bajnokija előtt üzenetben mondott köszönetet az edzőként szeretett klubjánál eltöltött időszakért.

(Photo by Joan Valls/Urbanandsport /NurPhoto via Getty Images)

“Vasárnap eljön az utolsó mérkőzés ideje, amikor még a Barca vezetőedzője vagyok. Soha nem egyszerű elhagynod életed klubját, de azt gondolom, büszkeséggel tudom ezt most megtenni! Az elmúlt két és fél évben minden tőlem telhetőt megtettem a klubért, ahol az öltöző edzőként is olyan volt a számomra, mint a második otthonom.

Szeretném megköszönni Nektek (szurkolóknak) azt a támogatást és szeretetet, amelyet mindig is kaptam. Vasárnaptól egy leszek közületek a lelátón, hiszen legyek akár játékos, akár edző, egy dolog soha sem változott és nem is fog: Barcelonista leszek, egy közületek! A Barca életem klubja, így a legjobbat akarom és kívánom a csapatnak!

Fantasztikus futballistákkal és nagyszerű stábtagokkal dolgozhattam együtt. Az elmúlt szezonban azt gondolom elértük a célunkat a bajnoki címmel valamint a Szuperkupa-győzelemmel. A mostani idény elmaradt a várakozásoktól az eredmények terén, ugyanakkor fiatal játékosoknak adtunk lehetőséget, akik izgalmas karakterei lehetnek a jövő Barcelonájának.

Köszönöm a szurkolóknak, a játékosoknak, a vezetőségnek, a stáb tagjainak, Mindenkinek, az elmúlt két és fél évet! Felejthetetlen utazás volt ez a számomra! Éljen a Barca (Visca El Barca – katalánul)” – fogalmazta meg búcsúüzenetét Xavi.

 

Xavi búcsúmeccsét, a Sevilla – FC Barcelona találkozót a Spíler 2 élőben közvetíti 21:00-tól!