Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: a Liverpool figyelmét hívta fel magára az Atalanta középpályása! – sajtóhír

Az átigazolási ügyekben rendkívül jártas Nicoló Schira információi alapján az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool érdeklődését felkeltette az Atalanta brazil középpályása, Éderson José dos Santos Lourenço da Silva…

Nicoló Schira értesülései szerint a Liverpool többször megfigyelőt küldött az Atalanta meccseire Éderson miatt. A brazil középpályásnak nagy szerepe volt a bergamói klub remek idényében, az Európa-ligát megnyerték Gasperini tanítványai Ademola Lookman mesterhármasával, míg az Olasz Kupában a döntőig jutottak. Éderson mindkét finálét végigjátszotta, ráadásul a Liverpool éles helyzetben is szemügyre vehetette a brazil játékost, hiszen az angol gárda éppen az olasz együttes ellen búcsúzott a negyeddöntőben. 

Éderson ebben a 2023/2024-es idényben minden sorozatot figyelembe véve 52 mérkőzésen lépett pályára az Atalanta színeiben, ezeken 7 találatot és 1 gólpasszt jegyzett. Szerződése 2027 nyaráig köti a bergamói csapathoz, a transfermarkt pedig 30 millió euróra becsüli a piaci értékét. Nem mellesleg Éderson bekerült a brazil válogatott Copa America keretébe.