Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Azok után, hogy az Újpest közölte Mészöly Géza távozását, megkezdődött az új edző keresése…
A Nemzeti Sport információi szerint két fiatal szakember, Pető Tamás és Tímár Krisztián közül kerülhet ki az Újpest következő vezetőedzője.
A 49 éves Pető tagja volt az Újpest legutóbbi, 1998-as bajnokcsapatának, 14-szer szerepelt a magyar válogatottban. Az egykori középpályás 2018 óta az NB III-as Veszprémet irányította, tavaly osztályozót vívtak a feljutásért, de elvesztették, korábban 2015-ben ideiglenesen volt a Videoton edzője.
A 44 esztendős Tímár eddig a másodosztályban vállalt munkát edzőként, a 2022-2023-as idényben az ETO FC Győr csapatát irányította, a legutóbbi idényben pedig bajnokként juttatta az élvonalba a Nyíregyháza-Spartacus együttesét.
A lap megjegyezte, azt egyelőre nem tudni, melyik szakemberrel hogyan állnak az egyeztetések, de jelen pillanatban mindkettejük esélyesnek tűnik arra, hogy az Újpest új vezetőedzője legyen.
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…