Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Az Újpest együttese bejelentést tett az idény végéig kinevezett vezetőedzője további jövőjéről…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
Az Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy nem hosszabbítja meg a februárban beugró Mészöly Géza június 30-ig szóló vezetőedzői szerződését, hanem a tréner távozik a lila-fehérektől.
Az újpestiek közleményben köszönték meg a tréner erőfeszítéseit, kihangúlyozva, hogy “rettentő nehéz helyzetben, minden szempontból mélyponton vette át a csapatot, de amit vállalt – a bennmaradást –, azt teljesítette, ezért hálásak vagyunk neki. Örökké az Újpest-család tagja marad, egy közülünk, akinek nem kívánhatunk mást a jövőben, csak a legjobbat – mind a pályán és azon kívül is”.
A csapatot korábban 2004 és 2006 között, valamint a 2010-2011-es szezonban irányító szakember február óta 14 mérkőzésen irányította a csapatot. Mészöly vezetésével az újpestiek mindössze négy meccset nyertek meg egy döntetlen és kilenc vereség mellett, de a csapat megőrizte első osztályú tagságát, ami a minimális célkitűzés volt.
Az Újpestnél a közelmúltban jelentették be a tulajdonosváltást, és már csaknem egy tucatjátékos távozását jelentették be, a nagy átalakulás új vezetőedzővel folytatódhat tovább.
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot