A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…
A rendkívül tapasztalt szakember 2004 és 2018 között több angol élvonalbeli együttes élén dolgozott
Sallai Roland azonban sajnos nem szerepelt a csapat keretében…
A DAC-nál szerzett tapasztalatot az elmúlt másfél évben…
Öttagú csoportba került Szélesi Zoltán csapata…
Korábban két évig erősítette a csapatot!
Előreláthatólag 6-8 hónapot kell kihagynia!
A jövő héten kezdődő Európa-bajnokság előtti utolsó főpróbáját tartotta több válogatott is, többek között a Portugálok és csoportbeli ellenfelünk, Svájc is.
(Photo by Diogo Cardoso/Getty Images)
A nap legnívósabb összecsapása kétségkívül a Portugália – Horvátország mérkőzés volt. A találkozón már a 8. percben megszerezte a vezetést a horvát válogatott, Luka Modric talált be büntetőből. A második játékrész elején Diogo Jota tudott egyenlíteni, azonban Horvátország gyorsan vezetést tudott ismét szerezni Budimir révén, és mint később kiderült, az Osasuna támadójának a gólja a győzelmet is jelentette a vendégek számára.
Az Eb-csoportunkban szereplő Svájc nagyon korán hátrányba került Ausztria ellen Baumgartner gólja utána, és ugyan még az első félidőben sikerült egyenlíteniük Widmer révén, azonban újabb gól már nem született a mérkőzésen, így 1-1-es döntetlennel zárult. A szerb válogatott a vártakhoz képest nagyon sima sikert aratott Svédország ellen, Sergej Milinkovic-Savic, Mitrovic és Tadic góljaival 3-0-ra nyertek szomszédaink. Másik szomszédunk, Szlovénia pedig nem rukkolt elő lehengerlő játékkal és csak 1-1-es döntetlent játszott Bulgária ellenében.
Portugália – Horvátország 0-0 (0-1)
Gólszerzők: D. Jota (48.) ill. L. Modric (8. – büntetőből), A. Budimir (56.)
Svájc – Ausztria 1-1 (1-1)
Gólszerzők: S. Widmer (26.) ill. C. Baumgartner (5.)
Svédország – Szerbia 0-3 (0-1)
Gólszerzők: – ill. S. Milinkovic-Savic (18.), A. Mitrovic (60.), D. Tadic (70.)
Szlovénia – Bulgária 1-1 (1-1)
Gólszerzők: A. Sporar (14.) ill. K. Despodov (4. – büntetőből)
Moldova – Ciprus 3-2 (1-0)
Gólszerzők: N. Motpan (44.), V. Stina (71.), V. Bogaciuc (78.) ill. D. Spoljaric (51.), I. Pittas (53.)
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…
A rendkívül tapasztalt szakember 2004 és 2018 között több angol élvonalbeli együttes élén dolgozott
Sallai Roland azonban sajnos nem szerepelt a csapat keretében…
A DAC-nál szerzett tapasztalatot az elmúlt másfél évben…
Öttagú csoportba került Szélesi Zoltán csapata…
Korábban két évig erősítette a csapatot!
Előreláthatólag 6-8 hónapot kell kihagynia!
Egy év után távozhat a klubtól…
James Rodríguezék egy másik veretlent győztek le…
Korábban már kölcsönben szerepelt a csapatnál…
A Milanhoz távozó támadó utódja lehet idővel…
Nem volt elégedett a döntetlen után…
Ráadásul az utolsó percben győzték le a Leganest
Története során harmadszor jutott be a sorozat döntőjébe a csapat!
Joao Félix góllal, Santiago Giménez pedig gólpasszal debütált…
A mérkőzés felért egy előrehozott döntővel…
Elmaradt bajnokit pótoltak…
Már a nyáron is felmerültek a távozásáról szóló pletykák!
Közbe fognak lépni a játékvezetők
Készek megválni tőle a szezon végén!
A Real Madrid azonban bojkottálja a találkozót