A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
Példátlan eredményt hozott az Európa-bajnokság E-jelű csoportja, amit Szlovákia, Belgium, Románia és Ukrajna alkotott. A négy válogatott egyaránt 3 szerzett ponttal vágott neki az utolsó fordulónak, ám miután Ukrajna – Beligummal, Szlovákia pedig Romániával játszott döntetlent, így végül mindegyik nemzet 4-4 pontot gyűjtött a csoportkörben, ezzel pedig két eddig még sosem látott eredményt hoztak össze. Egyrészt az Európa-bajnokságok történetében még sosem volt példa arra, hogy egy kvartettben mindenki ugyanannyi pontot gyűjtsön, másrészt pedig még olyan sem történt, hogy egy válogatott 4 ponttal ne jusson tovább a csoportkörből, márpedig ebben a négyesben valakinek ki kellett esnie, ez pedig végül Ukrajna lett.
Ukraine are the first team in European Championship history to fail to make it through to the knockouts on 4 points…
All teams in Group E finished with 4 points 😳#Euro2024 | #UKRBEL pic.twitter.com/lgHmjfulzu
— ITV Football (@itvfootball) June 26, 2024
Borítókép: (Photo by Catherine Steenkeste/Getty Images)
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…