A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
A Liverpool abszolút megérdemelten nyert a Wolves otthonában a Premier League kiírásának hatodik fordulójában, így átvéve a vezetést a Manchester Citytől a táblázaton…
(Photo by Michael Steele/Getty Images)
Hatalmas lehetőség előtt állt a Liverpool a Premier League hatodik fordulójának szombati játéknapján, hiszen a forduló nyitómérkőzésén hullajtott pontokat a nagy rivális Manchester City.
Arne Slot csapata pedig ehhez hűen állt ki a Wolves otthonában, Szoboszlai és a csapat játékán látszott, hogy csak a három pont elhozása elfogadható az egyik legfőbb kiesőjelölt otthonából.
A sereghajtó Wolves azonban becsületesen helytállt, bár ez igen kevésnek bizonyult a domináns játékot mutató Vörösök ellen. Az első félidő folyamán Konate a félidei sípszót megelőzően tudott betalálni, hogy egy kicsit lenyugtassa a vendégszektort, majd a második etapban a Wolves játékosa, Ait-Nouri tudott kiegyenlíteni, hogy ismét nehéz helyzetbe hozza Arne Slot csapatát, azonban alig 5 perccel ezt követően Mo Salah jutott büntetőhöz, aki a jól megszokott hidegvérrel értékesítette a tizenegyest, így ismét megszerezve a vezetést a vendégek számára.
A Liverpool ezt követően magabiztos játékkal őrizte meg az eredményt, így újabb három pontot bezsebelve, és ezzel egészen a tabella legfelső fokára ugorva a Manchester City botlását követően.
Wolves – Liverpool 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Ait-Nouri (56.) ill. Konate (45+2.) Salah (61.)
Kiállítás: –ill.-
Wolverhampton Wanderers: Sam Johnstone, Toti Gomes, Santiago Bueno (Tommy Doyle), André , Rayan Aït-Nouri, Nélson Semedo, João Gomes, Mario Lemina, Jean-Ricner Bellegarde (Carlos Forbs), Matheus Cunha, Jørgen Strand Larsen (Hwang Hee-Chan).
Liverpool: Alisson Becker, Virgil van Dijk, Ibrahima Konaté, Andrew Robertson (Joe Gomez), Trent Alexander-Arnold, Dominik Szoboszlai (Curtis Jones), Alexis Mac Allister, Ryan Gravenberch, Diogo Jota, Luis Díaz (Cody Gakpo), Mohamed Salah.
A mérkőzés összefoglalója:
A 6. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Newcastle United – Manchester City 1-1
Arsenal – Leicester City 4-2
Brentford – West Ham United 1-1
Chelsea – Brighton 4-2
Everton – Crystal Palace 2-1
Nottingham Forest – Fulham 0-1
Wolverhampton – Liverpool 1-2
Vasárnap:
15:00 Ipswich Town – Aston Villa (Tv: Match 4)
17:30 Manchester United – Tottenham (Tv: Spíler 1)
Hétfő:
21:00 Bournemouth – Southampton (Tv: Match 4)
A bajnokság aktuális állása:
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok
Lois Openda találatával tudta begyűjteni mind a három pontot a Lipcse…
Erik ten Hag csapata jelenleg a 14. a tabellán