Újabb összetűzésbe került a madridi klub és a La Liga
Ezzel a sikerrel átmenetileg feljöttek a 4. helyre Vincenzo Italianoék!
Robbie Keane csapata nyomást helyezett a Puskás Akadémiára…
Nagyon inog a kispad Ange Postecoglou alatt…
Megszilárdította második helyét a tabellán az Arsenal…
Jelentős szintlépés előtt a karrierje…
Remek iramú, gólgazdag mérkőzést játszottak a csapatok…
Elképesztő tempóban a ‘londoni kékek’…
A nápolyi alakulat komoly lehetőséget szalasztott el, ugyanis két közvetlen riválisa egymás ellen játszik a nap végén…
Mindkét csapat játékán érződött, hogy tökéletes számukra a döntetlen…
Az angol bajnokság (Premier League) 6. fordulójának záró mérkőzését a Bournemouth és a Southampton játszotta egymással.
(Photo by Michael Steele/Getty Images)
Aktívabban kezdte a mérkőzést a Southampton együttese, amely az első negyedórában több veszélyes lövést is jegyezhetett, de ezeket vagy a védők, vagy pedig Kepa tudta hatástalanítani. Ezt követően viszont egyre jobban átvette a kezdeményezést a hazai gárda, és a 17. percben meg is szerezték a vezetést! Az ellenfél térfelének közepén szabadrúgáshoz jutott a Bournemouth, amit Tavernier gyorsan el is végezett Evanilson irányába, a brazil támadó pedig közelről be tudta venni Ramsdale kapuját, megszerezve első PL-gólját, 1-0! A 27. percben a gólpasszt adó Tavernier tudott veszélyeztetni, Ramsdale viszont hárítani tudta a léc alá tartó bombáját. A 32. minutumban aztán meg tudta duplázni az előnyét a hazai gárda! Semenyo cselezte be magát a tizenhatoson belülre a szélen, majd Cook elé tálalt, akinek a lövése Outtarán irányt váltva utat talált a kapuba, 2-0! A szünet előtti percekben még tovább növelte a különbséget a Bournemouth! Cook adta a labdát Semenyonak, aki ismét több védőt is kicselezett, majd 15 méterről kilőtte a hosszú alsót, 3-0!
A második félidőt hármas cserével kezdte a Southampton, amely gyorsan közelebb tudott zárkózni ellenfeléhez. Egy oldalról beívelt szabadrúgást tudott kapura fejelni az egyik Southampton játékos, ezt viszont hatalmas bravúrral védte még Kepa, az azt követő beadásnál viszont Harwood-Bellis fejjel már bevette a kaput, 3-1! A kapott gólt követően ismét magához ragadta a kezdeményezést a hazai együttes, amely nem adta meg a lehetőséget a Sotonnak, hogy még közelebb zárkózzon, sőt több kisebb lehetőségük volt arra, hogy visszaállítsák a háromgólos különbséget. A következő nagy lehetőségre a 81. percig kellett várni, amikor Christie vállalt el kapásból egy távoli lövést, ez pedig centikkel kerülte el a jobb alsót. A Southampton az utolsó pillanatokig küzdött az újabb gól megszerzése érdekében, de nem jártak sikerrel, így a Bournemouth magabiztos játékkal megszerezte idénybeli második győzelmét.
Bournemouth – Southampton 3-1 (3-0)
Helyszín: Vitality Stadium Vezette: M. Oliver
Gólszerzők: Evanilson (17.), Outtara (32.), Semenyo (39.) ill. Harwood-Bellis (51.)
Sárga lapok: Tavernier (45+1.), Kerkez (50.) ill. Fernandes (27.), Sugawara (52.), Downes (52.), Dibling (55.), Lallana (90+3.)
Kiállítás: –ill.-
Bournemouth: Kepa – Kerkez, Senesi, Zabarnyi, Smith – Christie, Cook, Tavernier (Scott 76.), Ouattara (Kluivert 61.), Semenyo (Sinisterra 89.) – Evanilson (Ünal 76.) Vezetőedző: Andoni Iraola
Southampton: Ramsdale – Sugawara, Harwood-Bellis, Bednarek, Taylor – Downes, Ugochukwu (Stewart 46.) – Cornet (Brereton Diaz 46.), Fernandes (Lallana 70.), Fraser (Aribo 46.) – Dibling (Archer 76.) Vezetőedző: Russell Martin
A mérkőzés összefoglalója:
A 6. forduló eredményei:
Szombat:
Newcastle United – Manchester City 1-1
Arsenal – Leicester City 4-2
Brentford – West Ham United 1-1
Chelsea – Brighton 4-2
Everton – Crystal Palace 2-1
Nottingham Forest – Fulham 0-1
Wolverhampton – Liverpool 1-2
Vasárnap:
Ipswich Town – Aston Villa 2-2
Manchester United – Tottenham 0-3
Hétfő:
Bournemouth – Southampton 3-1
A bajnokság aktuális állása:
Újabb összetűzésbe került a madridi klub és a La Liga
Ezzel a sikerrel átmenetileg feljöttek a 4. helyre Vincenzo Italianoék!
Robbie Keane csapata nyomást helyezett a Puskás Akadémiára…
Nagyon inog a kispad Ange Postecoglou alatt…
Megszilárdította második helyét a tabellán az Arsenal…
Jelentős szintlépés előtt a karrierje…
Remek iramú, gólgazdag mérkőzést játszottak a csapatok…
Elképesztő tempóban a ‘londoni kékek’…
A nápolyi alakulat komoly lehetőséget szalasztott el, ugyanis két közvetlen riválisa egymás ellen játszik a nap végén…
Mindkét csapat játékán érződött, hogy tökéletes számukra a döntetlen…
Nagyszerűen védett a magyar válogatott keretébe visszatérő kapus…
Az angol klub abban az esetben szeretné leigazolni, ha Alexander Isak úgy dönt, távozik…
Kihagyta csapata hétvégi bajnokiját…
Háromgólos hátrányból mentettek pontot…
Újabb bajnoki sikerre készül a címvédő…
Sorozatban 4. bajnokiján maradt nyeretlen Andoni Iraola csapata!
Hátrányból fordítottak a madridiak idegenben
A Borussia játékosai rengeteg nagy lehetőséget elpuskáztak…
Ezzel 5 pontra megközelítették a 4. helyezett Juventust!
Otthon tartotta a három pontot a szerdahelyi együttes…
A hírek szerint a Fiorentina elleni vereség akár Motta állásába kerülhet