Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
A hírek szerint a Tottenahm Hotspurnél már teljesen lemondtak a leáldozó fényű togói csillagról, Emmanuel Adebayorról. Állítólag a londoniak most úgy próbálnak túladni a hóbortos csatáron, hogy beszámíttatják majd cserealapnak.
Már egy ideje él a pletyka, miszerint a Spurs edzője, Mauricio Pochettino szeretné a White Hart Lane-re csábítani az FA-kupa döntős Aston Villa szinte egyetlen valamire való játékosát, a belga válogatott Christian Benteket.
A Daily Mail információi szerint a Tottenham illetékesei idén meglehetősen garasoskodóak akarnak lenni, és nem kívánnak túl nagy mínuszban lenne, az átigazolási szezon végére. Jó eséllyel ezért is vetődhetett fel az ötlet (már ha valóban felvetődött), hogy Benteke 14 millió euróra becsült árának csak a felét fizeti ki a Spurs, a másik felét pedig Adebayor Birminghambe való átirányításával egyenlítenék ki.
Balogh József
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…