A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Harmadik mérkőzését játszotta le ebben a kiírásban a magyar U21-es válogatott, amely ezúttal Albánia ellen próbált meg maradandót alkotni Felcsúton.
Eddig egy Lichtenstein elleni 6-0-ás győzelmet és egy Portugália elleni 2-0-ás vereséget tudunk felmutatni – mindkettőt idegenben. Albánia már túl van három mérkőzésen is – eredményeikből arra következtettünk, hogy valószínűleg valahol alattunk lehetnek játékerő tekintetében. Abszolút domináns játékra készült a magyar csapat, amely jókorát koppant a kezdés után. Az Albánok keményen letámadtak, amivel sikerült megzavarniuk a kicsit már túlságosan is nyugodt magyar játékosokat. Sajnos meglepően sok volt a hasonlóság a felnőtt válogatott görögországi mérkőzésével kapcsolatban. Csak úgy, mint a felnőttek, úgy a fiatalok is úriasan védekeztek, megtartva a 3-4 méteres távolságot emberfogásnál. Ki akartuk használni a pálya szélességét és próbáltuk széthúzni az ellenfelet – ez visszafelé sült el, hiszen az egymástól távol helyezkedő magyarok nagyon nehezen találták meg egymást a labdákkal. Kétségbeejtően pontatlanok voltak a magyar játékosok – sokszor két jó passzt nem tudtak egymás után összehozni, holott ez korántsem lett volna lehetetlen.
Úgy negyed óra elteltével visszább vettek az albánok, de két rendkívül képzett támadójuknak hála, folyamatos veszélyt jelentettek ránk. A magyarok idegesek voltak, mert nem ment a játék – ennek rengeteg felesleges szabálytalanság lett a következménye. Ezekből rendre veszélyeztetni tudtak a vendégek, akik végül Manaj góljával a 24. percben szereztek vezetést. Szerencsére az egyenlítő gól viszonylag hamar összejött – habár az is egy eladott labdából. Egy felívelés után az albán védő volt határozatlan és labdakezelési hibája után került a játékszer Prosserhez, aki 17-ről gyönyörűen lőtt a ficakba. Az egész meccsen egyébként egyedül Prosser nyújtott olyan teljesítményt, ami bizakodásra adhat okot. Kitűnő lövőtechnikája van, amit nem egyszer be is mutatott – az egész selejtezős produkciója alapján nem lenne meglepő, ha el tudná adni magát egy külföldi csapatnak.
A félidő végén már mi irányítottunk, de a rengeteg pontatlanság és a határozatlan, óvatos védekezés ismét gondokat okozott: Latifi a 43. percben fejezett be egy egyébként kitűnően kivitelezett kontrát, ismét vezetéshez juttatva Albániát. A szünet után egy fokkal agresszívabb magyar csapat futott ki, de az alap hibák nem tűntek el maradéktalanul. feltűnően sokszor próbáltunk keresztlabdákkal operálni, csak hogy a már korábban is említett dolgok miatt ez egyáltalán nem működött. Pontatlanok voltunk, az albánok pedig odafigyeltek a szélekre – talán ha középen próbáltunk volna játszani, akkor több sikerrel járunk. Habár többet volt nálunk a labda, a vendégek több alkalommal is vezethettek kontratámadásokat – ezeket ezúton is köszönjük, hogy elszórakozták. Kilin mester keserűen sétálgatott az oldalvonal mellett, nem tetszett neki, amit látott. A két cserének köszönhetően kicsit kezdett fellendülni a támadójátékunk, Novotny Soma révén sokat erősödtünk a büntetőterületen belül. A 64. percben aztán nagy nehezen össze is jött az egyenlítő találat, ám nem a beálló Novotny, hanem az első játékrészben villogó Prossernek köszönhetően. A ballábas magyar szélső duplájával tehát már a kezünkben volt a pontszerzés, a meccsnek viszont korántsem volt vége.
A szakadó esőben tovább erőltettük a támadásokat, de minden perc hatalmas szenvedés volt – nem csak nézőként, hanem a játékosok is szemmel láthatóan megelégelték már ezt az estét. A kapus Nagy Gergely a második játékrészben már hozta a tőle Portugáliában is látott bravúrokat, Balogh helyett pedig Sallai érkezett a hajrára. Mindkét félnek voltak lehetőségei az utolsó percekben, hogy eldöntsék a három pont sorsát – ebből a vendégek voltak veszélyesebbek. A folytatásban viszont nem esett több gól – maradt az igazságos döntetlen. A magyar csapat egyáltalán nem játszott jól és talán még szerencse is, hogy most jött ki ez a rossz forma – most sok hibára fény derült, ezeken lehet és kell is javítani.
Magyarország – Albánia 2-2
G.: Manaj (24.), Prosser (28., 64.), Latifi (43.)
Baranyai Balázs
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…