Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
Természetesen azonnal megindult a találgatás Roy Hodgson lemondása után, hogy ki lehetne az angol válogatott új szövetségi kapitánya. Az óriásit égő nemzetnél még Sam Allardyce neve is felmerült, ami megmutatja, hogy mekkora is a baj, az egykori Bolton edző azonban élvezi korábbi munkaadója támogatását.
Nem mondhatnánk, hogy “Big Sam” különösen nagy sikereket ért volna el, a Boltonnál hírnevet szerzett magának, aztán a Newcastle-nél megégett, majd helyreállította a renoméját a Blackburnnél és a West Hamnél, valamint jelenleg a Sunderlandnél is jó teljesítményt nyújt. A Premier League egy igazi őskövületéről beszélünk, nélküle már el se tudnánk képzelni a bajnokságot. David Gold, a West Ham United egyik társtulajdonosa elmondta, hogy támogatja a kinevezését, hiszen “tapasztalt, ambiciózus, éhes a sikerre és angol.”
Személyes vélemény: Hogy akkor miért is lenne óriási baklövés az ő kinevezése? Nincs tapasztalata nagy csapatoknál, a legnagyobb nevű együttesénél, a Newcastle-nél kirúgták. Csapatai rendszeresen faék egyszerűségű taktikát alkalmaznak, amit a legtöbb ellenfele meg is vet. Angol szövetségi kapitányként állandóan savaznák a játékstílusa miatt, nem biztos, hogy lenne értelme egy olyan embert beültetni a szövetségi kapitányi székbe, akit gyakorlatilag az első perctől ki akarna rúgatni a média. Az meg egy másik dolog, hogy Hodgsonnal is pontosan az volt a baj, hogy elképesztően idejét múlt stratégiát alkalmazott. Amit nem lehet elvitatni Big Samtől, hogy jól motiválja a játékosait, nem véletlenül menekül meg rendszeresen a kieséstől soros csapatával.
Hogy ki lenne alkalmas akkor a válogatott vezetésére? Nem is olyan rég felszabadult egy bizonyos Laurent Blanc…
Tereh Balázs
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…