Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Az angol bajnokság megnyerése után a Bajnokok Ligájában is remekelt a Leicester City. Az egyenes kieséses szakaszban az Atletico Madridnak sikerült őket megállítaniuk.
Történelmet írt a Leicester City. Ranieri együttese tavaly szárnyalt a Premier League-ben. és a dobogó legfelső fokáig meg sem állt. A bajnoki cím feljogosította őket, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhessenek. A kritikusok arra számítottak, hogy az angol meglepetéscsapat már a csoportkört sem fogja túlélni.
Fortuna is a csapat mellett állt, és a szerencsés sorsolásnak is köszönhetően a kvartett élén végeztek. A Portót, a Köbenhavnt, illetve a Brugge-t előzték meg. Az egyenes kieséses szakaszban a Sevilla elleni első felvonást elbukták, majd ezt követően Ranierinek is mennie kellett. Az új mesterrel viszont összekapták magukat Vardyék, és a visszavágón 2:0-ra nyertek, ami belépőt jelentett nekik a negyeddöntőbe. Itt már elfogyott az angol csapat ereje, és az elbukott első játéknap után a visszavágón már csak döntetlenre futotta.
Shakespeare legénysége azonban egyáltalán nem csüggedt a búcsú miatt. Minden el fognak követni azért, hogy hamarosan visszatérjenek a legjobbak közé. Az európai top csapatokkal megmérkőzni a játékosoknak, és a szurkolóknak is egyaránt nagyobb élmény, mint amikor a liga 1-ben csatáztak a Yeovil, a Southend, vagy a Northampton együttesével.
Jövőre biztosan nem láthatjuk őket az európai kupaporondon, de elképzelhető, hogy néhány éven belül ismét meglepetést okoznak a futballvilágnak Vardyék.
kép: fw-wordpress.s3.amazonaws.com
Nagy Gábor
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…