Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Az angol élvonalbeli Tottenham Hotspur igencsak jó szemmel igazol, amióta Mauricio Pochettino a gárda menedzsere. Most ismét erre készülnek, egy fiatal tehetséget szándékoznak lecsapni egyik riválisuk kezéről…
Ryan Sessegnon (fotó: bbc.co.uk)
Az angol sportsajtóban hetek óta téma, hogy a Liverpool élénken érdeklődik Ryan Sessegnon, a Fulham tehetséges bal bekkje iránt. A mindössze 17 esztendős játékost a brit futball egyik legnagyobb talentumának tartják, ezt bizonyítja az a tény is, hogy felettébb ifjú kora ellenére 31 meccsen szerepelt idén a Fulham-nél, és 7 gólt, valamint 5 gólpasszt hozott össze! Mindezt balhátvédként.
Nem csoda, hogy Jürgen Klopp érdeklődését felkeltette Sessegnon, és a hírek szerint a vörösök készek lettek volna komoly összeget kiadni érte. De a Tottenham vezetői gondoltak egyet, és bekapcsolódtak a fiatal angolért vívott harcba. Sőt, a Liverpool Echo szerint már be is előzték a ‘Poolt. Állítólag Sessegnon számára igen komoly érv a Spurs mellett, hogy amennyiben hozzájuk igazol, nem kell elhagynia Londont. A Mersey-partiak mindenesetre a lapértesülések szerint elálltak az üzlettől, és más opció után néznek a balhátvéd posztjára.
Nem Ryan Sessegnon lenne az első fiatal, akit alacsonyabb osztályból szereznek meg a “sarkantyúsok”. Alig két esztendővel ezelőtt egy bizonyos Dele Allit a harmadosztályból happoltak el, a még mindig csak 21 esztendős játékos pedig azóta kétszer lett a Premier League legjobb fiatal játékosa, ráadásul abszolút alapembernek számít Mauricio Pochettino csapatában. Ha Sessegnont tényleg megveszik a londoniak, és csak feleennyire beválik, már nem fognak csalódni a Tottenham szurkolói.
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…