Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Vannak olyan játékosok akik gyakran sérültek, és így kevés játéklehetőséghez jutnak. A Ferencváros játékosa azonban nem egy kisebb lábrúgás miatt lesz kénytelen kihagyni pár mérkőzést, hanem egy sokkal súlyosabb eset miatt, rögtön a szezon első mérkőzésén.
Hajnal semmire sem emlékszik az esetből (Fotó: 24.hu)
Hajnal Tamás a Puskás Akadémia elleni mérkőzésen került földre a 78. percben. A játékvezető szerencsére nem késlekedett, és azonnal megállította a játékot. A középpályást hordágyon vitték le a pályáról, miközben a többi játékos aggódó arccal nézett utána. A Ferencváros drukkerei nemrég átélhettek egy hasonlóan megrázó esetet, amikor Lovrencsics Gergő került eszméletlenül a fűre Murkával való találkozás után. A tegnapi ügy nem volt olyan horrorisztikus, mint a Magyar Kupa-döntőjében történtek, de így is több ezren aggódnak a játékosért.
A Fradi.hu közleményt adott ki Hajnal állapotáról, melyben kiderült, agyrázkódása van. A játékost az Uzsoki kórházba szállították. Dr. Pánics Gergely, a Ferencváros egészségügyi stábjának vezetője elárulta, hogy holnap akár el is hagyhatja a kórházat a 36 éves labdarúgó. — A Puskás Akadémia elleni mérkőzésen Hajnal Tamás agyrázkódást szenvedett, ezért most két hétig nem sportolhat, de azt követően fokozatos terhelés mellett újra pályára léphet. A visszatérést illetően, hasonló protokoll szerint járunk majd el, mint Lovrencsics Gergő esetében. Azt hiszem mindenki nevében mondhatom, hogy mielőbbi gyógyulást és felépülést kívánunk Hajnal Tamásnak!
Szerző: Mihók Richárd
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…