Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
Európai idő szerint az éj leple alatt folytatódott a Bajnokok Nemzetközi Tornájának küzdelemsorozata, avagy a Juventus a PSG-t verte, míg a Barcelona Neymar góljával pipálta ki a Juve után a Manchester Unitedet. Mindeközben Pep Guardiola legénysége egy négyest gurított a BL-győztes Real Madridnak. Persze mindebből sok következtetést még nem vonhatunk le, ezek csak felkészülési meccsek.
Az egyik oldalon Isco, a másikon pedig Agüero tornáztatta meg a gólvonalon sertepertélő hálóőröket. Továbbá egy Casemiro feje s és két Benzema lövés és más semmi, ha az első játékrész fontosabb momentumait nézzük. A gólgyártás a második felvonásra maradt, madridi részről pedig nem volt benne sok köszönet. Egy szögletet követő fejes utáni kipattanóra előbb Otamendi csapott le és lőtt közelről a hálóba, majd a szünetben Agüerot váltó Sterling előbb a kapufa mellett lőtt el egy labdát éles szögből. Alig egy perccel később újfent Sterling kapott remek kiugratást, ezúttal viszont a rövidet választva a hálóba lőtt. A City nem kegyelmezett, a 67. percben Nasri kevergetett a szélen, majd laposan belőtt labdája Stonest találta meg, aki szintén kaput talált, Casilla pedig hiába ugrott, a labdát nem érte el. A hajrára fordulva aztán a negyedik gólját is meglőtte Guardiola csapata, Diaz látványosan lőtte ki a jobb felső sarkot. Arról, hogy ne legyen nulla a vége madridi részről, Arnaiz Oscar gondoskodott. jól vette észre, hogy a csereként beálló Grimshaw kicsit kint áll, és egy szépen kivitelezett lövéssel szépített.
Manchester City – Real Madrid 4:1 (0:0)
G: Otamendi (52.), Sterling 59.), Stones (67.), Diaz (82.), ill. Arnaiz Oscar (90.)
Manchester City: Ederson (Grimshaw 80.) – Otamendi (Adarabioya 80.), Kompany (Mangala 46.), Stones – Walker (Duhaney 70.), De Bruyne (Zinchenko 69.), Yaya Toure (P. Roberts 80.), Foden (Nasri 46.), Danilo (Sane 80.) – Gabriel Jesus (Diaz 69.), Agüero (Sterling 46.). Vezetőedző: Pep Guardiola
Real Madrid: Navas (Casilla 46.) – Marcelo (Hakimi 62.), Nacho (Asensio 62.), Varane (Vallejo 62.), Carvajal (Tejero 62.) – Kovacic (Lucas 62.), Casemiro (T. Hernandez 62.), Modric (Arnaiz Oscar 62.)- Benzema (Mayoral 62.), Isco (Ceballos 62.), Bale (Llorrente 61.). Vezetőedző: Zinedine Zidane
A tíz napos küzdelemsorozata keretein belül 14 európai sztárcsapat játszik egymás ellen összesen 20 mérkőzést. Hamarosan következik egy El Clásico, melyet Miamiban rendeznek meg. Teljes menetrendét és meccsnaptárért KATT!
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak