Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
Nemsokkal ezelőtt írtunk arról, hogy Neymar jogi képviselői kifizették a játékos kivásárlási árát a Barcelonának, amivel megszűnt a szerződése a katalánokkal. A PSG sem várt sokáig, még ma bejelentette az a világ legdrágább igazolását.
Forrás: PSG hivatalos oldala
A Paris Saint-Germain hivatalosan is bejelentette a brazil támadó, Neymar érkezését. A játékos már alá is írta jogi képviselői jelenlétében öt éves szerződését, így 2022-ig kötelezi el magát a párizsi klub mellett.
A játékos most először nyilatkozott az átigazolása ügyében a PSG honlapjának, amiben az ilyenkor szokásos sablon szöveggel vallotta be, hogy nagyon örül, hogy a párizsi klub játékosa lehet:
“Elképesztően boldog vagyok, hogy csatlakozhatok a PSG-hez.” – mondta Neymar a szerződés aláírása után. “Ez a klub mindig is az egyik legversenyképesebb és legcéltudatosabb volt a világon. A legnagyobb kihívás az lesz számomra, és ezért is csatlakoztam a csapathoz, hogy segítsek az új csapattársaimnak megnyerni azokat a trófeákat, amit a szurkolóink mindig is akartak. Az erre való törekvés volt a legnagyobb ok, amiért ide jöttem. Négy szezont játszottam eddig Európában, és érzem, képes vagyok teljesíteni ezt a kihívást. Mától az a célom, hogy segítsem az új csapattársaimat, és boldoggá tegyem a több millió rajongót szerte a világban.”
Neymar 2013-ban érkezett a brazil Santos csapatától a Barcelonába, igen kétes körülmények között. Az eltelt 4 év alatt elért mindent klub szinten, amit csak lehetséges, ám az egyéni díjak elmaradtak. Ez lehetett az egyik ok, amiért a PSG-be szerződött.
A Barcelonában töltött idő alatt minden sorozatot figyelembe véve 186 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken összesen 105 gólt és 80 gólpasszt jegyzett.
Neymar ezzel átvette Paul Pogbától a “világ legdrágább igazolása” címet. A franciát tavaly nyáron vette meg a Manchester United a Juventustól 105 millió euróért.
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…