A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A német Bild című napilap újabb érvet talált arra, hogy az FC Barcelona bizony a Borussia Dortmund együttesénél találja majd meg a PSG-he távozó Neymar utódját…
Bal oldalt az ominózus kép, a Dembelé-család feltételezett költözéséről (Kép: as.com)
Mint azt már tudjuk, a Barca egyik lehetséges Neymar-utódja a Borussia Dortmundban futballozó Ousmane Dembelé!
A 20 esztendős francia tehetség körül valódi kálvária bontakozott ki az elmúlt hetekben. Minden azzal kezdődött, hogy még korábban maga Dembelé is elismerte, hogy nagy álma egyszer az FC Barcelona együttesében futballozni. Ezt követően szép-lassan, de felgyorsultak az események a dortmundi szélső körül. Amióta a Barca eladta Neymart a PSG-nek, Dembelé kapcsán napról-napra olvasni arról szóló híreket, hogy a már a francia válogatottban is bemutatkozó fiatal játékos a katalán fővárosba költözik.
Állítólag a BVB-nél már meg is büntették az edzésekről elmaradó Dembelét, aki a német Bild szerint valóban költözhet, a Bild újságírói ugyanis fotókkal tudják alátámasztani, azt, hogy a futballista és családja több autóba is bepakolta bőröndjeit. Vélhetően pár nappal a Bundesliga hivatalos rajtja előtt azért nem vakációzni készül a Dembelé-család…
Az összeesküvés elméletek kedvelőinek rossz hír viszont, hogy amíg a BVB rendre elutasítja a Barca érdeklődését, Dembelé akár el is postázhatja csomagjait a Camp Nouhoz, a németek beleegyezése nélkül nehezen lesz átigazolás!
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…
Nehéz helyzetben a vasiak…
Január elseje óta meggyőzte őket…
A tegnapi volt a manchesteriek 13. veresége…
“Corner taken quickly… Origi!”
Ma este eldől, hogy a PSG vagy a Borussia Dortmund jut be a Bajnokok Ligája döntőjébe…
Jelenleg pedig éppen ő hordja az ötös számot a hátán…