Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kapus érkezett a Megyeri útra, miután a PAFC-nál nem számoltak Gundel-Takács Bencével.
Hivatalos honlapján jelentette be az Újpest FC, hogy leigazolta az U-válogatott Gundel Takács Bencét a Puskás Akadémiától. A kapus a kevés lehetőség miatt váltott, és tette át székhelyét Felcsútról a fővárosba, ahol együtt készülhet korábbi csapattársai közül Tischler Patrikkal is.
A papírok aláírása után nyilatkozott is új együttesének honlapján. „Kevés lehetőséget kaptam Felcsúton, így úgy döntöttem, váltani szeretnék. Az Újpest ajánlata után Nebojsa Vignjevics vezetőedzővel, Rabóczki Balázs kapusedzővel és Víg Péter edzővel ültünk le egyeztetni a lehetőségekről. Hála istennek találkoztak az elképzeléseink, így örömmel igazoltam a Megyeri útra. Természetesen a célom, hogy minél több lehetőséget kapjak, persze tudom, hogy ez nem lesz egyszerű. Igen patinás klubhoz érkeztem, így a saját elvárásaim is igen nagyra nőttek magammal szemben, de minden erőmmel azon leszek, hogy megfeleljek ezeknek.”
Gundel-Takács a lilák tizennyolcadik(!) nyári szerzeménye.
~GS~
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..