A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
A Tottenham Liverpool elleni 4-1-es diadalát a helyszínen, azaz a Wembley-ben tekintette meg a visszavonult NBA-legenda, a nemrég Neymarékhoz is beszálló Kobe Bryant. A Los Angeles Lakers ötszörös bajnoka nagyon élvezte a találkozót, mely után beszélgetett is egy keveset Harry Kane-ékkel.
(Forrás: Tottenham Hotspur)
A visszavonulása óta felettébb mosolygóssá és barátságossá váló Kobe a meccs után a Spurs TV-nek nyilatkozott is: elmondta, először járt a Wembley-ben, és persze nagyon élvezte a találkozót. Azt is elárulta, nagy rajongója Harry Kane-nek, akit hihetetlennek tart. Beszélt is pár szót a Spurs játékosával arról, hogy miként válik az ember bajnokká, és hogy mennyire nehéz a csúcson maradni. Kane tehát megkapta az aranyat érő jótanácsokat, innentől már rajta a sor…
A Spurs TV teljes interjúja:
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…
Nehéz helyzetben a vasiak…
Január elseje óta meggyőzte őket…