Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Izgatottan készül az Eb-re…
Mint közismert, 0-0-s döntetlennel ért véget a szombat esti Juventus-Inter rangadó, így megmaradt a két csapat közötti kétpontos különbség. A mérkőzés után a vezetőedzők a következőképpen értékelték a látottakat.
(forrás: ansa.it)
Massimiliano Allegri: “Gratulálnom kell a játékosaimnak, nagyszerűen játszottak, az Internek egy lövése sem volt, nekünk viszont csak a gól hiányzott. Nem volt könnyű meccs, az Inter nagyon jó és egységes csapat.” A némi meglepetésre csak a kispadról beszálló Dybaláról: “Mindig azt mondom, hogy az játszik, aki a legjobb formában van. A fociban nem elég a technikai képztettség, fizikailag is a topon kell lenni.” A lecserélésekor nem túl boldog Miralem Pjanicról: “Hogy mérges lett volna, amikor lecseréltem? Az igazat megvallva, ö kérte, hogy hozzam le egy kisebb sérülés miatt, talán emiatt volt bosszús.”
(forrás: skycalcio.it)
Luciano Spalletti: “Voltak helyzetek, amikor túl könnyen veszítettük el a labdát, jobban kellett volna bíznunk a képességeinkben. Összességében elégedettnek kell, hogy legyek, hiszen nem rossz eredmény Torinóból egy ponttal, kapott gól nélkül távozni. Három nehéz év áll a csapat mögött, több játékosomnak még hozzá kell szoknia, hogy az első helyekért küzdünk.” Nem teljesít eddig rosszul az Inter a közvetlen riválisok otthonában (0-0 Nápolyban és Torinóban, 3-1-es győzelem a Roma ellen): “Látatlanban nem írtam volna alá ezt az eredménysort, hiszen mindig nyerni akarunk. Jogos lenne viszont feltenni a kérdést, hogy ez miért nem sikerült?” A Giorgio Chiellinivel való félidei összeszólalkozásáról: “Annyit láttam, hogy Giorgio megindul a bíró felé, azt hittem reklamálni akar valami miatt. Én hibáztam, hiszen a játékvezető is megerősítette, hogy semmi ilyesmiről nem volt szó.”
(forrás: skycalcio.it)
(zp)
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…