A Puskás Aréna lehet a beugró helyszín…
Hosszú távra írhat alá a támadó szellemű labdarúgó…
Az első és a másodosztályban is alacsonyan szálltak a pénzbírságok…
Szinte biztos, hogy az Eb-ről is le fog maradni…
Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
A Barcelona hivatalos honlapján megerősítette, hét és fél év után elhagyja a gránátvörös-kékeket a gárda 33 esztendős középhátvédje, az argentin Javier Mascherano. A középpályán is bevethető futballista Kína felé veszi az irányt, minden valószínűség szerint a Hebei China Fortune-nél folytatja pályafutását.
(Fotó: fcbarcelona.com)
A klub azt is bejelentette, hogy argentin tiszteletére búcsúünnepséget is szerveznek, melyre szerda délelőtt kerül majd sor, a szurkolóktól pedig a csütörtök esti Espanyol elleni Spanyol Kupa-találkozón vesz majd búcsút a veterán hátvéd.
Mascheranót 2010-ben szerezte meg 17 millió fontért a katalán sztárcsapat a Liverpooltól, Azóta 334 meccsen lépett pályára a klub színeiben, egyetlen gólja is van, nem mellesleg pedig 18 trófeához segítette hozzá az egyesületet. A 141-szeres argentin válogatott futballista ősszel ugyanakkor epizodistává vált Gerard Piqué, Samuel Umtiti és Thomas Vermaelen mögött, 12-szer szavazott neki bizalmat Ernesto Valverde mindösszesen.
#ThankYouMasche… for everything! @Mascherano pic.twitter.com/XsSkKh8gYK
— FC Barcelona (@FCBarcelona) 2018. január 23.
A Puskás Aréna lehet a beugró helyszín…
Hosszú távra írhat alá a támadó szellemű labdarúgó…
Az első és a másodosztályban is alacsonyan szálltak a pénzbírságok…
Szinte biztos, hogy az Eb-ről is le fog maradni…
Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…