Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
Az olasz bajnokság 29. fordulójának vasárnapi nyitómeccsén a Sampdoria az Inter fogadta. A genovai csapat minden bizonnyal nem ilyen mérkőzésre számított, hiszen a milánóiak gáláztak, Icardi ráadásul négy góllal járult hozzá a győzelemhez. Ezzel az Inter feljött a tabella negyedik helyére.
Forrás: AFP
Már a mérkőzés elején hatalmas fölényben játszott az Inter, és csak idő kérdése volt az első gól megszerzése. A 23. percben Joao Cancelo végezhetett el szögletet, amit kapura is csavart, de csak a kapufát találta el. A 26. percben már ez sem állíthatta meg az Intert, hiszen megszerezték a vezetést. Joao Cancelo tökéletes labdával találta meg Ivan Perisicet aki egy fejessel a kapu jobb oldalába talált. Négy perccel később Edgar Barreto szabálytalankodott a tizenhatoson belül Rafinha ellen, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt az Internek. Mauro Icardi állt a labda mögé, és magabiztosan értékesítette is a lehetőséget. Egy perc sem telt el, amikor Icardi már a második találatát szerezte a mérkőzésen. Perisic szerette volna középre tenni a labdát, amit Silvestre még blokkolni tudott, a játékszer viszont Icardi elé pattant, aki háttal a kapunak és sarokkal talált a hálóba a kapus mellett. A 41. percben a Sampdoria is összehozott egy helyzetet, amikor Duvan Zapata egy beadás után fejesével a jobb kapufát találta el. A 44. percben azonban az Inter szerezte meg a negyedik gólját. Rafinha próbálkozott először sarokkal, de ezt Emiliano Viviano remek reflexszel védte, a kipattanó azonban Icardi elé került, aki kilőtte a jobb felső sarkot. Ezzel zárult a félidő.
A második játékrészben is az Inter dominált, és az 51. percben megrúgták a csapat ötödik gólját, Icardi pedig negyedszer talált be. Egy kontra végén az argentin csatárhoz került a labda, aki éles szögből próbálkozott, lövése viszont megpattant a Sampdoria védőjén, és így jutott a labda a hálóba. A vedégek továbbra is folyamatosan támadták, ám nagyobb helyzetet nem tudtak, vagy nem akartak már kialakítani. A Sampdoriának esélye sem volt, ziccerbe sem tudtak kerülni, így a lefújásig nem változott meg az eredmény.
Sampdoria – Inter: 0-5 (0-4)
Helyszín: Luigi Ferraris stadion (Genova) Vezette: Paolo Tagliavento
Gólszerzők: – ill. Perisic (26.), Icardi (30. – büntetőből, 31. 44. 51.)
Sárga lap: Ramirez (37.), Caprari (53.) ill. Rafinha (77.)
Kiállítás: – ill. –
Sampdoria: Viviano, Bereszynszki (Verre, 33.), Silvestre, Ferrari, Murru, Barreto (Regini, 54.), Torreira, Praet, Ramirez (Caprari, 50.), Quagliarella, Zapata. Vezetőedző: Marco Giampolo
Inter: Handanovic, Joao Cancelo, Skriniar, Miranda, D’Ambrosio, Brozovic, Gagliardini, Candreva (Vecino, 78.), Rafinha (Valero, 80.), Perisic, Icardi (Eder, 66.). Vezetőedző: Luciano Spaletti
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…