Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A sereghajtó otthonában szenvedett vereséget a Leverkusen – Videóval

A Bundesliga 27. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén a Rajna-parti derbi került megrendezésre. A már majdnem biztos kieső Köln fogadta az idén jól szereplő Leverkusen együttesét. A találkozón természetesen óriási favoritok voltak a vendégek, azonban ehhez a hazaiaknak is volt egy-két szavuk.

alario

Alario kiállítása sokat segített a Köln együttesén. (kép: focus.de)

Az összecsapás első félidejében némi meglepetésre korán vezetést szereztek a hazaiak. Bittencourt baloldali beadását követően Osako kezelte le a labdát a tizenhatoson belül és lőtt a német válogatott Leno kapujába. A hálóőr még beletudott érni a lövésbe, de hárítani már képtelen volt. 1:0 a Köln javára. A folytatásban aztán már nem láthattunk óriási helyzeteket, viszont egy nagyon buta szabálytalanságot igen. A 33. percben Alario könyökölte le Maroh-t, ami nagy felelőtlenség volt a videóbíró korában. Természetesen a játékvezető visszanézte az esetet és jogosan kiállította a vendégek csatárát. Az emberelőnyt a félidőben már nem tudta kihasználni a Köln, de így is 1:0-s vezetéssel vonulhattak szünetre a hazaiak.

A fordulást követően kicsit aktívabb lett az emberhátrányban játszó Leverkusen, de nem tudtak egyenlíteni. A 69. percben ráadásul egy újabb egyéni hibát követően megduplázódott a hátrányuk. Aranguiz próbált egy labdát hazafejelni majdnem a félpályáról, de ezzel csak az ellenfél csatárát, Zoller-t sikerült kiugratnia. A támadó a kirohanó Leno kapus felett átemelte a labdát, majd az üres kapuba helyezte azt. 2:0 a vendéglátóknak! A félidő második felében és a hajrában sem változott már az eredmény, így a Köln újra győztes csapatként hagyhatta el a pályát.

A Kecskék győzelmüknek köszönhetően már nem a tabella utolsó helyén állnak, hiszen sikerült megelőzniük a Hamburg-ot. Hét fordulóval a vége előtt jelenleg a 17.-ek 20 ponttal és csak 5 egységre vannak az osztályozót jelentő 16. helytől. A Gyógyszergyáriak a vereség miatt kicsúsztak a Bajnokok Ligája indulást jelentő helyekről, a következő fordulót az 5., Európa liga indulást jelentő pozícióból várhatják.

Köln – Bayer Leverkusen 2-0 (1-0)
Helyszín: RheinEnergieStadion (Köln, Németország); Vezette: H. Osmers
Gólszerzők: Osako (9.), Zoller (69.) ill. –
Kiállítás: – ill. Alario (33.)

1. FC Köln: Horn – Maroh, Jorge Meré, Heintz – Risse, Höger (59. Özcan), Koziello, Hector – Zoller (79. Pizarro), Bittencourt (71. Clemens), Osako
Bayer Leverkusen: Leno – Jedvaj (46. Henrichs), Tah, S. Bender, Wendell – Baumgartlinger (46. Pohjanpalo), Aranguiz – Brandt, Bailey (74. Bellarabi), Havertz – Alario