Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Bár még egy kicsit odébb van a nyári átigazolási szezon, de ez nem akadályozza meg a pletykák születését. A legújabb németországi értesülések szerint az angol élvonalból a West Ham United és az Everton is érdeklődik a Borussia Dortmund játékosa iránt.
Újra a PL-ben Kagawa? (kép: goal.com)
A két angol együttes nevezetesen Shinji Kagawa iránt érdeklődik, kinek a számára egyáltalán nem lenne ismeretlen vidék a szigetország. A 29 esztendős középpályás ugyanis korábban két szezont (12/13, 13/14) is lehúzott a Manchester United-nél, majd 2014-ben visszaigazolt Dortmundba.
A Ruhr-vidéken azóta hellyel-közzel alapembernek mondhatja magát a japán középpályás. Peter Stöger irányítása alatt pedig egészen jól is játszott ebben a szezonban, de bokasérülése miatt jó néhány meccset ki kellett hagynia. A hétvégén viszont visszatérhet a csapatba.
A hírek szerint az esetleges átigazolás kapcsán a „Kalapácsosok” valamivel esélyesebbnek tekinthetőek az Everton-nál, hiszen a csapatot az a David Moyes vezeti, akinek a regnálása alatt Manchesterben, már dolgoztak együtt a felek.
A 89-szeres japán válogatottat egyébiránt 2020. júniusáig köti kontraktusa a Dortmund-hoz, kivásárlási árát körülbelül 13 millió euróra teszik.
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…