Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Ahogy arról mi is beszámoltunk a tegnapi napon Arsene Wenger bejelentette, hogy befejezi az Arsenalos pályafutását a szezon végezetével. Ám azt egyelőre nem tudni, hogy az ikonikus menedzser végleg befejezi-e az edzősködést.
Kérőben természetesen nem lenne hiány, ugyanis egyes hírek szerint már két csapata is elkezdett a francia edző iránt érdeklődni.
Az egyik épp egy Premier League csapat, az Everton. A liverpooli kékek jelenlegi mestere Sam Allardyce, ám nem úgy szereplenek ahogy ők azt elképzelték,így jól jönne egy igazi “nagyágyú” a csapat élére.
A másik klub pedig épp Wenger egy korábbi klubja a Monaco, a francia hazájának egyik élcsapatát mintegy 7 évig irányította, majd távozott az Arsenalhoz.
Nagy kérdés, hogy mi lesz Wenger jövője az Arsenal után. Ám arra nem érdemes nagy tételben fogadni, hogy egy másik PL klub élén lássuk.
Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…