Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A Bayern München trénere, Jupp Heynckes érthetően nem volt boldog amiatt, hogy csapata 2:1-es vereséget szenvedett hazai pályán a Real Madridtól a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.
“Az első perctől kezdve mentünk előre. Úgy gondolom az első góljuk fordulópont volt, amit ajándékba kaptak tőlünk, pont a szünet előtt. A második góljukról nem is szeretnék beszélni!” – Kezdte a bajorok trénere, aki elmondta, csapatának az sem volt mindegy, hogy hamar kettőt is kellett cserélnie kényszerűségből Arjen Robben és Jerome Boateng kidőlése miatt.
A bajorokra igencsak rájárt a rúd ezen az estén, hiszen a hajrára Javi Martinezt is kényszerűségből kellett lecserélni. Minderről Heynckes a következőt mondta: “Talán elhiszik, ha azt mondom, hogy a találkozó elején a sérülések nem jöttek jól nekünk. Ráadásul később Javi Martinez is fájdalmakra panaszkodott, őt is le kellett cserélnem. Hogy milyen súlyosak ezek a sérülések, azt most nem tudom megmondani. A csütörtöki tesztek után okosabbak leszünk.”
“Összességében azt láttam, hogy számos lehetőséget dolgoztunk ki a Bajnokok Ligája elődöntőjében, de nem tudtuk kihasználni ezeket! Ritka és szokatlan számomra, hogy egy olyan csapat, mint a Real Madrid ennyi lehetőséget engedett nekünk. Csak magunkat okolhatjuk, hogy nem éltünk az eséllyel! Madridban mindent megpróbálunk majd, hogy kijavítsuk azt, amit az első meccsen elrontottunk! Meglátjuk, mire leszünk képesek! Azt legalább tudjuk, hogy a Real Madrid sebezhető.” – Így a 72 esztendős szakember, aki szerint a Real Madrid jóval hatékonyabb volt náluk, ezért nyern. “A Real nagy előnybe került ezzel a győzelemmel, ugyanakkor véleményem szerint úgy veszítettünk, hogy nem érdemeltük azt meg!” – jegyezte még meg a Bayern trénere.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…