Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Lassan már fél éve a transzferpiac sláger témája az, hogy a Real Madridnak sikerül-e magához csábítani a Paris Saint-Germain brazil támadóját, Neymart. A legfrissebb hírek szerint a „Királyiak” már arra is felkészültek, hogy végül másik sztárjátékossal erősítsék meg a keretüket.
A Marca értesülései szerint ugyan még nem mondtak le a korábbi Barcelona-kedvenc Neymar megszerzéséről, de a Real Madridnál máris kidolgozták a vészmegoldást. A lap állítása szerint az előző három Bajnokok Ligája-kiírást egyaránt megnyerő spanyolok hivatalosan is felvették a kapcsolatot, a szintén régóta figyelt Eden Hazard menedzsmentjével.
A belga sztár menedzsmentjét pedig nem más jelenti, mint az édesapa, Thierry. Az idősebbik Hazard ugyan gyakran kotnyelesen nyilatkozott, sőt, már korábban is biztosra vette legidősebb fia Madridba igazolását, most úgy tűnik, teljesülhet régi vágya. Szerinte ugyanis Edent nem érdekli, hogy a Chelsea heti 350 ezer fontra akarja emelni a fizetését, és inkább menekülne a süllyedő hajóról.
A pletyka szerint ha Neymar valóban nem költözhet a Bernabeuba, akkor „mindössze” 120 millió eurót kell költenie a Realnak Hazard leigazolására.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…