Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Nem kevesebb, mint tizenhét esztendőnyi regnálást követően komoly űrt hagyott maga után a Juventus-nál Gianluigi Buffon. A sportág történetének egyik legjobb kapusa helyére a kezdőcsapatban két portás pályázik remek eséllyel, ugyanis a torinóiak nem bíztak semmit a véletlenre.
A lengyel válogatott Wojciech Szczesny már az előző szezonban is több alkalommal helyettesítette Buffont, és a klubhoz közeli források szerint ő lehet az első próbálkozó a fentebb emlegetett űr betöltésével.
Azonban a 28 esztendős Szczesny izgulhat, lévén a Juventus méltó vetélytársat igazolt a háta mögé. Aki pedig nem más, mint a már kétszeres olasz válogatottnak számító Mattia Perin. A 25 éves kapuvédő már több éve a Genoa stabil tagja volt, így nem meglepő, hogy éppen rá esett a torinóiak választása. Perin mindössze 12 millió eurójába került a Juvenak, ahol szinte biztosan meg fogja kapni a lehetőséget a bizonyításra, függetlenül attól, hogy lengyel vetélytársa bakizik-e vagy sem a későbbiekben:
„Nem tudom, hogyan épül fel itt a hierarchia. Tudom, hogy most hátrányban vagyok. Szczesny már bizonyított, és megérdemli a lehetőséget, hogy helyettesíthesse Gigit, de én is dolgozni fogok a legnagyobb alázattal. És ha játszhatok, akkor mindent megteszek majd, ami tőlem telik.”
– fogadkozott az olasz hálóőr.
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…