A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Ugyan nem nyerte meg a világbajnokságot a horvát válogatott, mégis elmondható, hogy elérték a csúcsot déli szomszédunk világsztárjai. Csak hát a csúcstámadás nem sikerült… Talán majd következőnek, de azt immár Mario Mandzukic nélkül.
Ma délután a saját Twitter oldalán jelentette be Mario Mandzukic, hogy a jövőben már nem óhajt pályára lépni a horvát válogatottban. A Juventus sztárja megköszönte a szurkolók támogatását, ám elmondása szerint elérte azt a horvátok legendás mezében, amire tehetsége feljogosította őt.
Mandzukic, Vedran Corluka után a második vb-ezüstérmes játékosa a horvátoknak, aki lemondja a válogatottságot. A korábban többek között a Bayern Münchent is szolgáló támadó 32 évesen 89 válogatottsággal és 33 címeres mezben szerzett góllal a háta mögött intett búcsút.
Manduzkic játékát még két szezonon keresztül élvezhetjük legalább, lévén 2020. nyaráig köti érvényes szerződés a Juventus-hoz.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…