Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A Manchester United megüresedett menedzseri posztját illetően az egyik angol forrás már komoly információkat közölt, hogy Ole Gunnar Solksjaer idény végéig való kinevezése után ki helyettesítheti hosszabb távon a tegnap kirúgott José Mourinhót, és ki követheti őt a kiszemelt jelenlegi csapatánál…
A Daily Mail megerősítette azokat a korábbi értesüléseket, mely szerint a Tottenham csapatát irányító Mauricio Pochettino lesz a Manchester United legfőbb kiszemeltje az új hosszútávú menedzser személyére, és ennek érdekében nagyjából 40 millió fontot kéne majd fizetniük.
A 46 éves szakember 2014 óta trenírozza az Észak-londoni együttest, irányítása alatt a csapat évről évre a Premier League élcsapatai közé tartozik és a Bajnokok Ligájában is rendszeresen eljutnak az egyenes kieséses szakaszig, miközben számtalan későbbi klasszist adtak el topcsapatok számára, de a jelentős sikerekkel ezidáig adós maradt.
Az említett forrás emellett már arról is beszámolt, hogy az argentin szakembert az előzetes tervek szerint a Bournemouth gárdáját menedzselő Eddie Howe követheti a Spurs kispadján, aki aktív pályafutása során a csapat saját nevelésű játékosa volt és egy kis kitérőt leszámítva immár 2008 óta irányítja az együttest, egészen a negyedosztálytól vezette fel a “Cseresznyéseket” az élvonalig, és jelenleg a Premier League masszív középcsapatának számítanak.
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…