Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Egybecsengő olasz és spanyol lapértesülések szerint legalább két olasz klub is szívesen látná viszont a Serie A-ban a Sevilla kolumbiai csatárát a januári átigazolási időszaktól…
A minap az olasz Il Messaggero szerint az AS Roma, miközben a spanyol Marca híradása értelmében az AC Milan mutat érdeklődést Luis Muriel januári megszerzése iránt.
A fővárosi csapatnál az éppen sérüléssel bajlódó Edin Dzeko helyére keresnek megbízható támadót, míg a Rossonerinél szereplő Andrea Bertolaccinak és Susónak Alessandro Lucci személyében ugyanaz az ügynöke, mint a kolumbiai légiósnak, és a két csapat nyáron is üzletelt egymással Andre Silváról. Ráadásul a Milan már hosszabb ideje támadót keres, Zlatan Ibrahimovicról lemaradtak, de figyelik például Christian Kouamét és a legfrissebb információk szerint Alvaro Moratát is.
A 27 éves kiszemelt korábban az Udinese, a Lecce és a Sampdoria színeiben már szerepelt Olaszországban, tavaly nyáron 20 millió euróért cserébe került a genovaiaktól a Sevilla csapatához, melyben az elmúlt kiírásban 9 gólt szerzett, a jelenleg futó idényben viszont mindössze kétszer tudott eredményes lenni.
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…