Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
Sajtóhírek szerint a Diósgyőr és a Hajduk Split korábbi támadója ismét a magyar élvonalban folytathatja pályafutását.
A háromszoros válogatott támadót, aki 18 találattal a 2017/18-as horvát bajnokság gólkirálya volt, április közepén klubja saját szurkolói támadták meg. A Hajduk Split azonban nem állt ki Futács mellett, sőt a második csapatához száműzte, ezért a magyar csatár felbontotta a szerződését a horvátokkal. Szeptemberben még a Buzsáky Ákos vezette III. Kerületi TVE-nél edzett, az őszi szezon végén pedig az MTK edzéseit látogatta és várta a kínálkozó lehetőséget. Néhány nappal ezelőtt kelt szárnyra az a hír, hogy dél-amerikai sajtóértesülések szerint Kolumbiába, a kilencszeres bajnok Independiente Santa Fe-hez igazolhat a támadó.
A legfrissebb sajtóhírek szerint a amigeleken.hu beszámolója szerint a 28 esztendős magyar támadó vissztérhet korábbi sikerei helyszínére Diósgyőrbe, ahol 2013/14-es kiírásban szerepelt kölcsönben a Leicester City együttesétől. Akkoriban 35 mérkőzésen 15 gólig jutott. Futács szerepelt már a török élvonalban, az angol másodosztályban, a horvát élvonalban és a magyar élvonalban is. Pályafutása egészét tekintve 213 mérkőzésen 60 gólig jutott.
Forrás: amigeleken.hu
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…