Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kilencszeres kolumbiai bajnok hívja a magyar támadót

Utoljára a 2002/2003-as idényben volt Dél-Amerikában magyar légiós. Akkor 400 ezer euróért az argentin Boca Juniors vette meg a ZTE-ben jól teljesítő Waltner Róbertet, aki végül tétmérkőzésen nem mutatkozott be, hamar visszatért Európába. Ezúttal Kolumbiában kapott szárnyra a pletyka, avagy Futács Márkó lehet az első kolumbiai magyar légiós, amennyiben aláír kérőjéhez.

A 28 esztendős korábbi háromszoros válogatott csatár az elmúlt fél esztendőt szabadúszó labdarúgóként töltötte azt követően, hogy szerződést bontott a Hajduk Split csapatával. A szakítás oka a játékost ért szurkolói atrocitás volt, mely fizikális jelleget öltött. Ezek után Futács érthető módon nem akart maradni korábbi sikerei színhelyén, ahol egy évvel korábban horvát gólkirály lett. Azóta a III. Ker. TVE csapatával edzett, s várta a megfelelő ajánlatot, mely a mai napig nem futott be. Sokan úgy válték, hogy majd a Ferencváros, vagy a Videoton elviszi, de nem így lett. A játékos korábban azt is hangsúlyozta, hogy csak azért nem fog aláírni sehol külföldön, hogy edzhessen valahol. Elsősorban olyan helyet keres magának, ahol számítanak rá, és játszhat is.

Ez lenne Kolumbia? Valószínüleg Futács fejében ez a forgatókönyv fel sem ütötte a fejét, miért is tette volna? Viszont a kolumbiai sajtó a magyar csatárról cikkez, avagy az Antena 2+ szerint a korábbi kilencszeres bajnok Independente Sante FE  már fel is vette a kapcsolatot a játékossal és menedzserével.

A Santa FE jelenleg középcsapatnak számít az európai szemnek igen furcsa lebonyolítású pontvadászatban.