39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Paco Alcacér és Achraf Hakimi a spanyol Onda Cero rádió El Transistor című műsorának vendégei voltak. A hosszas beszélgetés egyik érdekes részeként szóba került a Real Madrid (…)
(Kép: as.com)
A Borussia Dortmund nagyszerű őszt produkáló játékosai elmondták, remekül érzik magukat a BVB-nél, és egyáltalán nem bánták meg, hogy a Barcát (Alcacer) és a Real Madridot (Hakimi) hagyták maguk mögött.
Egy esetleges spanyolországi folytatást azonban egyikőjük sem zárt ki.
“Mindig is jó érzés hazatérni Spanyolországba, így volt ez a karácsonyi ünnepek alatt is. A spanyol foci különleges. Örülök, hogy gyerekkori álmom vált valóra azzal, hogy debütálhattam a Valenciában. Az embernek meg kell hoznia bizonyos döntéseket, melyeket nem utasíthatsz el. Ilyen volt a Barcelona megkeresése. Szép emlékeim vannak arról az időszakról is, hiszen például remek barátságokat kötöttem. Most viszont a Dortmund játékosa vagyok, és semmi másra nem koncentrálok, mint arra, hogy igazán különleges és sikeres szezonunk legyen az idei!” – Így Alcacer, akivel ellentétben Hakimi beszélt inkább konkrétumokról.
“Rendszeresen beszélek koribbá madridi csapattársaimmal, hiszen jó barátok vagyunk. Remélem szép szezonjuk lesz! Örülök, hogy itt vagyok a Dortmundnál. Egészen más játékosnak érzem magam, mint Madridban voltam, hiszen rendszeresen játszom, megjött az önbizalmam, és mindez a fejlődésemnek is jót tett. 2020 nyarán, a kölcsönszerződés lejárta után kell visszatérnem Madridba. Sok minden történhet, változhat még addig a futballban. Például Alcacerrel is beszéltük már, hogy milyen lenne, ha mindketten a Real játékosai lennénk!” – Fogalmazott a marokkói jobbhátvéd.
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…