Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
A Chelseanél a stáb továbbra “gőzerővel” dolgozik átigazolási és hosszabbítási fronton. Most éppen a csapat egyik kulcsvédőjének, David Luiznak a szerződéshosszabbítása van “terítéken”.
A brazil válogatott védő kontraktusa idén nyáron jár le, ám úgy fest a londoniak nem szeretnének tőle megválni, így rohamos léptekkel megkezdődtek a szerződéshosszabbítását illető tárgyalások.
Maurizio Sarri érkezése óta Luiz is visszakerült a csapatba, mi több kulcsjátékosa annak.
A 31 éves védő még 2016-ban igazolt vissza a Chelseahez, ám a korábbi menedzserrel Antonio Conteval nem volt felhőtlen a viszonya, így ki is került a rotációból, ám azóta nagyot fordult vele a világ.
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…