“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
A fiatal magyar légiós csak jelenlegi csapatára koncentrál, és bajnokságot szeretne nyerni.
Pénteken kora délután a St. Pölten elleni bajnoki mérkőzés előtt a Red Bull Salzburg játékosa, Szoboszlai Dominik tartott sajtótájékoztatót. A magyar tehetség a jövőjével kapcsolatban is nyilatkozott, ekkor közölte, hogy csak a jelenlegi csapatára koncentrál, és nem foglalkozik egyelőre a gigacsapatokkal akikkel napról-napra szóba hozzák.
“Hatalmas megtiszteltetés, hogy szóba hozták velem a Juventust, a Bayern Münchent és az Intert, de egyelőre a mostani csapatomra koncentrálok, és nem foglalkozok azzal, hogy milyen pletykák keringenek rólam a médiában. Megvannak a céljaink a Salzburggal, megszeretnénk nyerni a bajnokságot, most ez a legfontosabb.”
Szoboszlainak remek márciusa volt, bemutatkozott a Salzburgban a bajnokságban, és az Európa Ligában is, sőt azóta már két találatot is jegyzett. A 18 éves középpályás az osztrák élvonalbeli debütálás után a magyar válogatott mezét is magára húzhatta.
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…