A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Angol sajtóértesülések szerint a Manchester United le szerette volna igazolni az Ajax csapatkapitányát, Matthijs de Ligtet, de a fiatal játékos nem akar a Vörös Ördögölnél játszani.
Forrás: vi.nl
Matthijs de Ligt még csak 19 éves, de az egyik legnagyobb reménységnek tartják. 2018-ban ő nyerte el a legjobb fiatal európai focistának járó Golden Boy díjat, ennyi idősen máris az Ajax csapatkapitánya, akikkel jó esélye van megnyerni a holland bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is ebben a szezonban.
A sportsajtóban egyre több hír jelenik meg az eligazolásáról, és legtöbbször a Barcelona neve merült fel, de most az angol The Mirror a játékos ügynökére hivatkozva azt írta, hogy a Manchester United is meg akarja szerezni a fiatal hátvédet, sőt, ajánlatot is tettek neki, de ezt de Ligt elutasította. Ebben 70 millió euróért szerették volna megvásárolni a játékost, és egy öt éves szerződést ajánlottak volna fel remek fizetéssel, ami azt jelentette volna, hogy 12,5 millió eurót kapott volna évente az angoloktól. Ügynöke, Maina Raiola szerint azonban a United egyáltalán nem vonzó karriercélpont de Ligtnek, ezért is utasította vissza az ajánlatukat.
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!