Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Az angol élvonalban (Premier League) szereplő Arsenal hivatalos weboldalán keresztül megerősítette, hogy szerződtette a Lille elefántcsontpari támadóját, Nicolas Pepét…
Az Arsenal klubrekordot jelentő összegért leigazolta Nicolas Pepét a Lille-től. A gólerős támadó ötéves kontraktust írt alá új csapatával. A londoni ‘ágyúsok’ hírek szerint 72 millió fontot pengetettek ki az elefántcsontparti játékosért. Ugyan az együttes változott, de a mezszám nem, azaz Pepé Londonban is a 19-es számban onthatja a gólokat…
A Lille elnökének elmondása szerint több csapat is ajánlatot tett Nicolas Pepé játékjogáért. A rengeteg bejelentkező közül végül az Arsenal bizonyult a győztesnek. Pepé az előző bajnoki idényben remek teljesítményt nyújtott, emiatt nem csoda, hogy lecsapott rá a londoni gárda. Az elefántcsontparti válogatott támadó mind a 38 találkozón pályán volt, ezeken pedig 22 találatot és 11 gólpasszt jegyzett…
Érkezők: William Saliba (Saint-Etienne – 30 millió), Gabriel Martinelli (Ituano FC – 6 millió), Dani Ceballos (Real Madrid – kölcsönbe), Nicolas Pepé (Lille OSC – 80 millió)
Távozók: David Ospina (SSC Napoli – 3,5 millió), William Saliba (Saint-Etienne – kölcsönbe), Aaron Ramsey (Juventus – ingyen), Petr Cech (visszavonult), Danny Welbeck (? – ingyen), Stephan Lichtsteiner (? – ingyen)
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…