Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Nem mondanak le az ágyúsok az olasz bajnok védőről, újabb ajánlattal állt elő az Arsenal Daniele Rugani megszerzésének érdekében.
(forrás: paininthearsenal.com)
Olasz sajtóértesülések szerint, Daniele Rugani mindenben megegyezett az Arsenal együttesével, már csak a Juventusnak kell rábólintania az Ágyúsok ajánlatára.
Unai Emery továbbra is kétségbeesetten keresi új védőit, miután Laurent Koscielny távozása mellett, mindössze a jövő szezonra a Saint Etienne együttesének kölcsönadott William Saliba játékjogát sikerült megszereznie csapatának.
Az Arsenal együttese már korábban is felkereste a Juventus vezetőségét Rugani ügyében, azonban akkor ingyen szerette volna kölcsönvenni az olasz bajnoknál feleslegessé vált olasz védőt, ezúttal viszont az új ajánlatában 40 millió eurós opciós jogot kínál a védő kétéves kölcsönszerződésének lejárta után.
A Juventusnak két napja van dönteni, mielőtt véget az átigazolási szezon az angolok számára.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…