Az angol élvonalbeli bajnokság 12. fordulójának szombati játéknapján a listavezető Liverpool begyűjtötte a három pontot a Crystal Palace ellen, míg az Unai Emery irányításával gyengélkedő Arsenal újabb döntetlent ért el.
Az Ágyúsok már a 8. percben hátrányba kerültek a Southampton ellen, méghozzá Danny Ings találatával, aki egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után volt eredményes. A hazaiak nem törtek össze, hamar sikerült egyenlíteniük: egy remek támadás végén Alexandre Lacazette kozmetikázott az eredményen. A második játékrészben a vendégek több gólhelyzetet is elpuskáztak, mégis sikerült vezetéshez jutniuk: Bernd Leno előbb kivédte James Ward-Prowse büntetőjét, a kipattanónál azonban tehetetlen volt. A hajrában a csereként beálló Gabriel Martinelli nagyszerű megoldásainak köszönhetően az Arsenal ismét egalizált, ezúttal is Lacazette révén.
Arsenal – Southampton 2–2 (1-1).
Gólszerzők: Lacazette (2), ill. Ings, Ward-Prowse.
A találkozó videós összefoglalója:
Egyáltalán nem volt könnyű dolga az éllovas Liverpoolnak, amely gól nélküli döntetlennel vonult az öltözőbe a szünetben. A fordulást követően ugyan a Vörösök gyorsan vezetést szereztek Sadio Mané góljával, Roy Hodgson együttese tisztességesen állta a sarat. A londoniak az utolsó 10 percben egyenlítettek is, ám nem sokáig örülhettek: Roberto Firmino a tisztázni képtelen Palace-védelem hibáit kihasználva berúgta a győztes gólt, így Jürgen Klopp alakulata továbbra is magabiztos előnnyel vezeti a Premier League tabelláját.
Crystal Palace – Liverpool 1–2 (0-0).
Gólszerzők: Zaha, ill. Mané, Firmino.
A találkozó videós összefoglalója:
A forduló további eredményei és programja:
West Ham 2–3 Tottenham
Bournemouth 1–2 Wolves
Brighton 0–2 Leicester
Everton 0–2 Norwich
Watford 0–3 Burnley
Szombat
18:30 Manchester City – Chelsea
Vasárnap
17:30 Sheffield – Manchester United
Hétfő
21:00 Aston Villa – Newcastle
A bajnokság aktuális állása:
A góllövőlista élmezőnye:
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…