Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Decemberi ágyékműtétje után kedden ismét edzésbe állt Robert Lewandowski, a Bayern München lengyel labdarúgója.
Hansi Flick vezetőedző elmondta, a csatárnak már nincsenek fájdalmai, így Münchenben elkezdhette a futóedzéseket, és továbbra is optimista a visszatérésével kapcsolatban, de – ahogy fogalmazott – még meg kell várni, milyen ütemben fejlődik. Lewandowski ágyékát december 21-én operálták meg, ezért nem utazott el Katarba, ahol a bajnoki címvédő Bayern jelenleg is edzőtáborozik. Hansi Flick akkor reményét fejezte ki, hogy kulcsembere ott lehet a pályán a következő fordulóban, jövő vasárnap, amikor csapatuk a Hertha BSC-vel találkozik.
A 31 éves lengyel játékos a jelenlegi idényben 24 mérkőzésen harminc gólt szerzett, a bajnokságban 16 találkozón 19-szer volt eredményes. Ezzel vezeti a Bundesliga góllövőlistáját, az örökrangsorban pedig 221 góllal a harmadik helyen áll.
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…