Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
A farkasok egy fiatal középpályást szerződtetek a La Liga 2-ből, akinek remek jövőt jósolnak az olasz gárdánál.
Az AS Roma hivatalos oldalain keresztül jelentette be, hogy leigazolta az Elche tehetséges irányító középpályását, Gonzalo Villart. A 21 éves spanyol játékos 4 millió euróért váltott klubot. Újdonsült csapatánál 2024 nyaráig szóló kontraktust írt alá.
A fiatal játékos az Elchénél kezdte karrierjét, majd a Valencia U19-es együtteséhez igazolt, ahonnan felkerült a B csapatba, de innen feljebb már nem tudta verekedni magát, így visszatért az Elcéhez 2018 nyarán. Az első idényében hullámzó teljesítményt nyújtott, de az idei őszi szezonban pazarul játszott, amire felfigyelt több első osztályú klub is, de végül az olasz fővárosi együttest választotta.
Gonzalo Villar az Elche színeiben minden versenysorozatot figyelembe véve 39 mérkőzésen léphetett pályára, azonban csak 2 gólig és 1 gólpasszig jutott, viszont nem ez az ő erőssége, az AS Roma sem ezért igazolta le. A 21 éves játékos emellett 3 alkalommal bemutatkozhatott az U21-es spanyol válogatottban is.
Welcome to #ASRoma, Gonzalo Villar! 🐺
Details ➡️ https://t.co/gMH3aizDDS pic.twitter.com/tU1B6QQ6vw
— AS Roma English (@ASRomaEN) January 30, 2020
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…