A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
A török élvonalbeli bajnokságban szereplő Trabzonspor a hivatalos honlapján jelentette be, hogy felbontotta a 26-szoros angol válogatott csatár, Daniel Sturridge szerződését.
Fotó: Up News Info
A 30 esztendős labdarúgó tavaly nyáron írt alá kék-bordó együttessel, méghozzá a Liverpool gárdájától távozva. Sturridge a jelenlegi idényben minden sorozatot figyelembe véve 16 mérkőzésen lépett pályára, ezeken hétszer volt eredményes, valamint négy előkészítést jegyzett – gyakran sérülések hátráltatták.
A kontraktus felbontásáról a Trabzonspor nem közölt különösebb indokot, arról viszont beszámolt a Süper Lig listavezetője, hogy az elválás közös megegyezés alapján történt.
A kétszeres Bajnokok Ligája-győztes futballista tehát szabadúszóvá vált, ingyen igazolható.
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…