Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
A minap egy hosszabb videóinterjút adott a Juventus koronavírussal fertőzött sztárja, melyben több egyéb kérdés mellett a csapat legnagyobb csillagáról is elmesélt egy személyes történetet…
“Egyszer amikor utaztunk valahová leültem mellé beszélgetni. Mondtam neki, hogy nézd, most őszinte leszek, de téged egy kissé utálnak Argentínában. Nagyon meglepett, hiszen teljesen más válaszra számítottam, de nevetve csak annyit mondott, ezt ő tudja, ahogyan azt is, hogy milyen szokott lenni, amiért kapja is a kritikákat.”
Úgy látszik, CR7 négy szem közt pontosan tisztában vele és be is ismeri másoknak, hogy melyek azok a tulajdonságai, amelyekkel sokak szemében ellenszenvet képes kiváltani.
A portugál zsenivel kapcsolatban a legfrissebb hír, hogy két csapat is szívesen vinné, amennyiben a mostani kényszerszünet hatásaiból kifolyólag a Juventus csapatától távoznia kéne.
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…
Nehéz helyzetben a vasiak…
Január elseje óta meggyőzte őket…
A tegnapi volt a manchesteriek 13. veresége…