Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Az olasz másodosztály (Serie B) hétfő esti, 31. fordulójában aratott győzelme jóvoltából biztosította bajnoki címét és feljutását egyaránt a tabellát utcahosszal vezető Benevento együttese…
Hét fordulóval a bajnokság vége előtt már behozhatatlan, 24 pontos előnye van a csapatnak a második helyezett előtt, így a másodosztály történetének valaha volt legkorábban bebiztosított feljutását érték el, és a gárda fennállása során másodszor szerepelhet a legjobbak között.
A “Boszorkányok” húzóemberei voltak az idei szezonban az egykori Napoli-ikon, Christian Maggio, valamint Lorenzo Insigne öccse, Roberto, továbbá olyan rutinos játékosok szolgálták még az együttest az idény során, mint Marco Sau, Nicolas Viola, Pasquale Schiattarella vagy éppen Perparim Hetemaj.
A másodosztályból a második helyezett fog még automatikusan feljutni, a harmadiktól a nyolcadik helyig végző csapatok pedig a playoffban vesznek részt a bajnokság végeztével, , melynek győztese szintén csatlakozhat a Serie A-s mezőnyhöz.
A Serie A utolsó három, kieső helyén jelenleg a Lecce, a Brescia és a SPAL csapata foglal helyet, utóbbi kettő jócskán lemaradva a bennmaradástól.
(Tabella: eredmények.com)
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…