2016 januárjában került a csapathoz!
Véget ért az alapszakasz, hamarosan kezdődik a rájátszás…
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
A kiesés elől menekülő Genoa hazai pályán fogadta a második helyért küzdő Intert. A Genoa jó formában várhatta a találkozót, hiszen legutóbbi két meccsüket megnyerték a piros-kékek, míg az Inter két döntetlen után szeretett volna újra győzni.
▶ | 46' – BACK TO IT
Time to keep going and get the job done.#GenoaInter 0-1 #FORZAINTER ⚫️🔵⚫️🔵 pic.twitter.com/E4lrAUEnxL
— Inter (@Inter_en) July 25, 2020
Kiegyenlített játékot hozott az első félidő, de az Inter valamivel többet birtokolta a labdát, és többször ért oda a Genoa kapuja elé. A 34. percben Lukaku fejesével előnybe is kerültek a vendégek (0-1). A gólon kívül nem igazán adódott komoly lehetőség a csapatok előtt az első 45 percben, így egygólos Inter-vezetéssel mehettek az öltözőbe a csapatok. A második játékrészben még fáradtabban, takarékosabban játszott az Inter, de a Genoa sem tudta igazán felpörgetni a játék ritmusát, leginkább a mezőnyben küzdöttek az együttesek. A hajrában próbálták fokozni a tempót a hazaiak, helyzetet is kialakítottak, de a 83. percben Alexis Sánchez gólja eldöntötte a három pont sorsát (0-2), majd a 93. percben egy gyors ellentámadás után Lukaku vitte be a kegyelemdöfést (0-3). Győzelmével az Inter feljött a második helyre, a Genoa továbbra sem nyugodhat meg, csupán négy ponttal előzik meg az egy meccsel kevesebbet játszó, már kieső helyen álló Leccét.
Genoa – Inter 0-3 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Lukaku (34., 93.), Sánchez (83.)
Péntek:
Milan – Atalanta 1-1
Szombat:
Brescia – Parma 1-2
21:45: Napoli – Sassuolo (Digi Sport 1)
Vasárnap:
17:15: Bologna – Lecce
19:30: Roma – Fiorentina (Digi Sport 2)
19:30: Cagliari – Udinese (Digi Sport 3)
19:30: Spal – Torino
19:30: Verona – Lazio (Digi Sport 1)
21:45: Juventus – Sampdoria (Digi Sport 1)
(A tabellákat köszönjük az eredmenyek.com-nak!)
2016 januárjában került a csapathoz!
Nagy az érdeklődés…
Véget ért az alapszakasz, hamarosan kezdődik a rájátszás…
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
Nem álmodik az Eb megnyeréséről…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…