A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Mint ismert, a Real Madrid azok után, hogy a hétvégén kikapott a Deportivo Alavés együttesétől, pont nélkül maradt a Bajnokok Ligájában a Sahtar Donyeck otthonában is. A kínos eredmények után pedig már felmerült Zinedine Zidane távozásának lehetősége is.
A meccs utáni sajtótájékoztatón például Zidane egyenesen megkapta már azt a kérdést is, hogy foglalkoztatja-e a távozás gondolata.
“Nem fogok lemondani! Folytatni fogjuk a munkát. Az első félidőben megint jól játszottunk, meg voltak a lehetőségeink arra, hogy mi szerezzük az első gólt… Akkor egy teljesen más mérkőzés lett volna megint! A góljuk aztán teljesen megfogott bennünket, nem könnyű feldolgozni, hogy jól játszunk, de a labda mostanában valamiért nagyon nehezen akar a kapuba kerülni.” – Fogalmazott Zidane, aki arról sem akart hallani, hogy madridi éveinek legnehezebb időszakát éli meg vezetőedzőként.
“Sok nehéz időszakunk volt már, de mindegyikkel megbirkóztunk. Rossz sorozatban vagyunk, rossz eredményeket érünk el, ez vitathatatlan. Lesz még egy meccsünk a Bajnokok Ligájában, a sorsunk pedig a saját kezünkben van. A Real Madrid vezetőedzőjeként fel kel készítened magad arra, hogy mindig lesznek nehéz időszakok!” – Folytatta Zidane, aki egy üzenetet is küldött a szurkolóknak.
“Nehéz időszak ez mindenkinek. Meg kell mutatnunk végre az igazi karakterünket, amire büszkék lehetünk. Nem kérdés, nyernünk kel a következő mérkőzésünkön. Továbbra is hinnünk kell, és keményen dolgozni, harcolni a jobb eredményekért!” – Így a blancók trénere.
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…