“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
A csatár már a nyári átigazolási időszakban is szorgalmazta átigazolását, ám ez akkor nem jött össze, amire a kenyéradója alaposan be is rágott.
A Napoli labdarúgója, Arkadiusz Milik januárban a Premier League-be igazolhat, ahonnan két komoly érdeklődő is van iránta, az Everton és a Tottenham, angol sajtóinformációk szerint.
Az 56-szoros lengyel válogatott támadót 2021-ig köti szerződés a nápolyi alakulathoz, éppen ezért is válna meg tőle a Azzurri, hogy még egy kevés pénzt lássanak belőle, továbbá a klub és a játékos viszonya teljesen megromlott, így nem is meglepő, hogy eladnák a 26 éves csatárt. A Napoli már 10 millió euró ellenében is túladna rajta, amelyet a hírek szerint több klub megadna érte, ugyanis Olaszországból is van érdeklődő iránta a két angol csapat mellett.
Milik 2016-ban igazolt a Napolihoz az Ajaxtól 32 millió euró ellenében, azóta 122 tétmérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben, amelyeken 48 gólt és 5 gólpasszt jegyzett. A 2020/21-es idényben egyetlen percet sem tölthetett a pályán, ami nem meglepő az ő helyzetében.
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…