A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Elképesztő formába lendület a borsodi kiscsapat. A Mezőkövesd ma a Paks otthonában vendégeskedett, és tartotta meg december eleje óta tartó bajnoki veretlenségét.
OTP Bank Liga – 25. forduló
A két együttes igazi középcsapatnak számít a magyar bajnokságban. Pedig a keretek értéke, egyéni kvalitásai alapján inkább kellene harcolniuk a kiesés elkerüléséért.
A Mezőkövesd ugyan kétszer is vezetett, azonban a döntetlen végül teljesen megérdemelt végeredmény lett. Az első félidő volt inkább a Pintér Attila edzette vendégeké, azonban a tolnaiakat Bognár György szépen visszakiabálta a szünet után a pályára. A Paks a második félidőben sokkal többet támadott, és ha csak a hajrában is, de kiharcolta a remit.
Paks – Mezőkövesd 2:2 (0:1)
G.: Haraszti (75.-büntető), Sajbán (85.), ill. Vutov (28.), Besirovic (77.)
A bajnokság állása:
A góllövőlista élmezőnye:
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt